Albánia 2030-ban Formula-1-es futamot rendezne, idén a második fázisába lépett a 190 millió eurós beruházásból készülő Elbasan Auto Moto Park építése. Dombokba süllyesztett lelátó, 1000 méteres célegyenes, 300.000 fős befogadóképesség a versenyhétvégén, és 365 napos kihasználtság - ezek az új pálya tervei. Az albán kormány eltökélt a projekt mellett, a FIA versenynaptárában egyelőre nem szerepel a futam.
Befektetés a turizmusba
A májusban a negyedik ciklusát kezdő albán miniszterelnök, Edi Rama két lábbal nyomja a gázt, ha turizmusfejlesztéséről van szó, ő volt az, aki felismerte, hogy a tengerparti nyaralás lehet az albánok aranytojást tojó tyúkja, amivel kitörési lehetőséget mutathat a szegénységből országának. Ha jártunk Albániában az elmúlt néhány évben, szembeötlő, hogy sorra épülnek az új szállodák, apartmanok, utak, az országba érkezők száma évről évre rekordot dönt - a 2020-as 2,7 millió belépőről 2024-re 11,7 millióra nőtt a turisták száma -, miközben Ramaék szép lassan elkezdték átpozícionálni Albániát a tömegturizmus felől a prémium desztinációk sorába - más kérdés, hogy az ország egésze ettől még nagyon messze van, és eddig éppen a kiváló árérték-aránya tette vonzóvá. Az elmozdulást érzékelteti például, hogy az albán kormány Donald Trump vejének, Jared Kushnernek adott kizárólagos fejlesztési jogot luxus szállodákra a korábbi haditengerészeti bázison, az egyedülálló adottságú Sazan-szigetén, májusban pedig tévénézők százmillióinak mutatta meg a tiranai belvárost, és a csodás Adriai- és Jón-tengerek panorámáját azzal, hogy 2025-ben Durresből rajtolt az idei Giro d’Italia, a világ második legnépszerűbb kerékpáros körversenye, az olasz nagydíj.
Elbasan Auto Moto Park: volt Williams-pilóta cége tervezi
Az albán kormány 2023-ban kezdett bele egy 190 millió eurós új giga projektbe, ami unikum lehet a Balkánon: Elbasanban Formula-1-es versenypályát épít és 2030-ban már futamot rendezne. A tervezés a Test & Training International (Alexander Wurz) csapatához kötődik. Az egykori pilóta a Williams-istálló színeiben háromszoros Forma-1-es dobogós volt. A TTI három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pályatervezés, -üzemeltetés és a közlekedésbiztonság területén, és szoros kapcsolatokat ápol a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), valamint a legfontosabb motorsport-bajnokságokkal, mint a Forma-1, a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) és a MotoGP. A tervezési folyamat a kezdetektől fogva együttműködésben zajlik a Formula-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali által kijelölt technikai csapattal, közölte a kormány, ez garantálhatja, hogy a pálya nem csak megfelel majd a szigorú biztonsági előírásoknak, hanem izgalmas, előzésekre lehetőséget adó versenyeket produkál majd. Ahogy Edi Rama miniszterelnök fogalmazott, a nemzetközi pályázaton kiválasztott stúdió az F1 technikai csapatával szorosan együttműködve „egy olyan projektet épített, amely az F1-es pályacsaládon belül is innovatívnak számít egy sor olyan megoldásnak köszönhetően, amelyeket közvetlenül a Formula-1 technikai stábja javasolt, és amelyek az elbasani pályát egyedülállóvá teszik". Az albán kormány hangsúlyozza: az Elbasan melletti Auto Moto Park sokkal több akar lenni egy egyszerű versenypályánál. A cél egy egész évben, 365 napon át működő autós/motoros központ létrehozása, amely Elbasant a régió sportturisztikai központjává emeli. A projekt egy olyan multifunkcionális komplexumot vázol fel, amely a motorsport szerelmesei mellett a helyi közösséget és a hétköznapi autósokat is kiszolgálja.

Az Elbasan melletti Formula-1-es Auto Moto Park látványterve Forrás: Apex Circuit Design
Mesterséges dombokba süllyesztett lelátó
A Krastë település mellett, Elbasantól délre, a Shkumbin folyó partján elterülő, több mint 50 hektáros (kb. 500-600 ezer négyzetméteres) területen egy valódi motorsport-fellegvár épülhet.
Tervezett versenylétesítmények:
- A fő versenypálya: Egy modern vonalvezetésű aszfaltcsík, amelyet a legmagasabb szintű versenyekre, így a Formula-1, Formula-2, GT3 és a gyorsasági-motoros világbajnokság (MotoGP) futamainak megrendezésére terveznek.
- Nemzetközi gyorsulási pálya: Albánia első, nemzetközi szabványoknak megfelelő drag-pályája.
- Homologizált gokartpálya: A FIA által hitelesített gokart komplexum.
- Ralikrossz és off-road pályák: A motorsportok szélesebb spektrumát lefedő pályák, amelyek különböző eseményeknek adhatnak otthont.

Az elbasani Auto Moto Park multifunkcionális komplexumának részletes terve, a fő versenypályával, a gokart- és vezetéstechnikai pályákkal Forrás: Apex Circuit Design
Közösségi és oktatási funkciók:
- Nemzeti Közlekedésbiztonsági Akadémia: A projekt egyik legfontosabb pillére. A bécsi közlekedésbiztonsági központ mintájára létrehozott akadémia célja, hogy a kezdő vezetőktől a profikig mindenki számára modern képzési lehetőséget nyújtson, összhangban Albánia jövőbeli EU-s kötelezettségeivel. A projektet nem csupán egy luxus sportlétesítményként, hanem egy a társadalom egészének hasznos, közlekedésbiztonságot fejlesztő nemzeti beruházásként pozícionálják. Ez a megközelítés politikailag is védhetőbbé teszi a közel 190 millió eurós költséget, és vonzóbbá teszi a projektet a társadalmi felelősségvállalásra egyre nagyobb hangsúlyt fektető partnerek, mint például a Formula-1 számára.
- Retro Autómúzeum: Albánia autózásának történetét bemutató múzeum és egy Történelmi Járművek Restaurációs Akadémiája is helyet kap a komplexumban.
- Rekreációs területek: A folyóparton egy új sétány épül kerékpárutakkal és pihenőhelyekkel, amely a versenyhétvégéken kívül is nyitva áll a helyiek és a turisták előtt, parkosított, közösségi térként funkcionálva.
Az Elbasan Auto Moto Park műszaki paraméterei
Az építkezés 2023-ban kezdődött, a teljes komplexum átadása 2026-2027 körül várható. A projekt 2025 májusában lépett a második építési fázisba azzal, hogy a kormány jóváhagyta az érintett területek kisajátítását.
Bár a végleges vonalvezetés minden részlete még nem publikus, a pálya hivatalos oldala már ismerteti a legfontosabb adatokat:
- Hossz: Az Auto Moto Park hivatalos oldala szerint a fő pálya max. 4444 m, amely akár 349 km/h sebesség elérésére is alkalmas lehet.
- Kanyarok: A pálya várhatóan 14 kanyarból áll majd, amelyek között gyors, lendületes és lassú, technikás szakaszok is lesznek; a gokart pálya: 1263 m/17 kanyar.
- Célegyenes: A pálya hivatalos weboldala egy rendkívül hosszú, 1000 méteres célegyenest is említ, ami garantálhatja a magas végsebességet és a látványos előzési csatákat.
- Befogadóképesség: A tervek szerint a pálya egy versenyhétvége alatt akár 300,000 nézőt is képes lesz fogadni, ami a legnagyobb F1-es helyszínekkel is felveszi a versenyt.
- Minősítés: A pálya a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb, Grade 1-es minősítését célozza meg, ami elengedhetetlen a Formula-1-es futamrendezéshez.
Az FIA delegáció legutóbb 2023 júniusában végzett helyszín-ellenőrzést (location check), ahol a biztonsági és tervezési terveket megfelelőnek találták. A nemzetközi szövetség honlapja megjegyzi ugyanakkor, Elbasan kezdeti célja a Grade 3 minősítés megszerzése lehet, ami Formula 3, TCR és GT3 versenyek rendezésére jogosít.
A kor médiaigényekre optimalizálva
Az elérhető látványtervek egy a tájba simuló pályát mutatnak. A tervezők különös hangsúlyt fektettek a nézői élményre: a lelátókat a pálya körüli, mesterségesen kialakított dombokba süllyesztik, így egy természetes amfiteátrum-hatást érnek el, ahonnan kiválóan belátható a pálya nagy része.
A pálya tervezésénél a Formula-1 közvetlen bevonása nem csupán a szabályoknak való megfelelésről szól. A sportág a „Drive to Survive” sorozat által generált népszerűség-robbanás óta tudatosan törekszik arra, hogy a versenyek ne csak sportesemények, hanem globális szórakoztatóipari termékek legyenek. Egy hosszú egyenes, amelyet egy szűk, erős féktávot igénylő kanyar követ, klasszikus recept a látványos előzésekhez és a televíziós közvetítésekben jól mutató drámához. Az albán pálya tehát a modern médiaigényeknek megfelelően, a szórakoztatásra optimalizálva épül.
Baku és Las Vegas példája
Az Albán Nagydíjjal a kormány célja, hogy feltörekvő, modern és vonzó turisztikai célpontként pozícionálja az országot a világban. A több mint egymilliárdos globális televíziós nézősereg egyetlen hétvége alatt többet tehet az országimázsért, mint bármilyen hagyományos reklámkampány.
A lehetséges gazdasági hatások kapcsán érdemes megnézni más, újonnan csatlakozott helyszínek tapasztalatait:
Baku, Azerbajdzsán: Hasonlóan egy feltörekvő gazdaságban, állami támogatással megvalósult projekt. Az első négy év alatt az Azeri Nagydíj a becslések szerint több mint 500 millió dolláros gazdasági hatást generált, több ezer munkahelyet teremtett, és jelentősen fellendítette a turisztikai és vendéglátóipari szektorokat.
Las Vegas, USA: A csillogás és a marketing csúcsa. A 2024-es Las Vegas-i Nagydíj 934 millió dolláros gazdasági aktivitást eredményezett, a látogatók pedig átlagosan 2400 dollárt költöttek a jegyáron felül. A rendezvény 45 millió dollár helyi adóbevételt is termelt. Bár Albánia gazdasági környezete más, a fenti számok jól mutatják a Formula-1-ben rejlő hatalmas potenciált.
Bekerülhet az Albán Nagydíj a versenynaptárba?
Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy hol lehet a helye Albániának a már most is zsúfolt F1-es versenynaptárban. Jelenleg a közvetlen balkáni régióban egyetlen F1-es szintű pálya sincs. A szerb, horvát, román vagy görög pályák alacsonyabb kategóriájúak. A legközelebbi helyszín a magyarországi Hungaroring. Ez Albániának egyedülálló regionális pozíciót biztosítana, és lehetőséget teremtene arra, hogy a Balkán motorsport-központjává váljon.
A Formula-1 versenynaptára a Concorde Agreement értelmében jelenleg évente maximum 25 futamra van korlátozva - most 24 futamból áll a sorozat - , ami megnehezíti új helyszínek bekerülését. Hivatalos kommunikáció nem történt az épülő albániai pálya jövőjével kapcsolatban, mindenesetre nehéz elképzelni, hogy egy kormány ilyen léptékű beruházást indítson, anélkül, hogy előzetesen háttéregyeztetéseket folytatott volna a szabályzó testület FIA, a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media/Formula 1, és a csapatok képviselőivel.
Annál is inkább, mivel egy F1-es futam megrendezése messze túlmutat a sporton: ez a „soft power” egyik leglátványosabb eszköze is. Egy milliárdos nézettségű esemény, ahol a világ vezető cégei, politikusai és hírességei jelennek meg, egyértelműen demonstrálná az ország szervezettségét, biztonságát és vendégszeretetét, felgyorsíthatva ezzel Albánia politikai és gazdasági integrációját is Európába.
Az F1 projekt lehetne a szuperattrakció
A projekt illeszkedik Albánia nemrégiben elfogadott, 2024-2030-as Nemzeti Turisztikai Stratégiájába. Ennek célja, hogy 2030-ra a turizmusból származó bevételeket 6.7 milliárd euróra, a regisztrált szálláshelyek kapacitását pedig 477,000 ágyra növelje. A stratégia az országot 6 turisztikai régióra osztja, ahol Elbasan a „Központi Régió” része. Az F1-es pálya egyfajta „szuperattrakcióként” működhetne ebben a régióban, amely turisták százezreit vonzza.
Egy ilyen méretű globális esemény megrendezése komoly infrastrukturális fejlesztéseket kényszerít ki. A 300,000 rajongó és a csapatok logisztikai igényeinek kiszolgálásához elengedhetetlen a közutak, a digitális hálózatok és a közművek fejlesztése a Tirana-Elbasan-Durrës háromszögben, ami várhatóan az albániai utazást is kényelmesebbé teszi a turisták és a helyiek számára is.
Durres-Tirana-Vlora is profitálhat
A versenypályához két repülőtér is nagyon közel fekszik:
- Tiranai Nemzetközi Repülőtér (TIA): Ez lehet a futamra érkezők elsődleges célpontja. A reptér mindössze 56-58 km-re van Elbasantól, ami autóval kb. 45-60 perc. A reptérről taxival az út körülbelül 55 euróba kerül.
- Vlorai Nemzetközi Repülőtér (VLO - ez utóbbi még nem üzemel, de már majdnem teljesen elkészült, 2030-ra biztosan működni fog): Ideális választás lesz azoknak, akik a versenyt egy dél-albániai tengerparti nyaralással kötnék össze. A távolság innen kb. 120 km, az utazási idő pedig nagyjából 2-2.5 óra.
Szállások a Forma-1-es pálya közelében
A verseny helyszínének központi elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy a látogatók több város közül is válasszanak bázist, érdeklődésüknek megfelelően, legyen szó akár városi, akár albániai tengerparti szállásról.
- Elbasan: A legkézenfekvőbb választás azoknak, akik a versenyhétvége minden pillanatát a pálya közelében szeretnék tölteni. Jelenleg a város szálláskapacitása korlátozottabb, de a projekt hatására komoly fejlesztések várhatók.
- Tirana: A főváros kínálja a legszélesebb választékot, a minőségi tiranai szállás lehetőségek a nemzetközi láncoktól (Hilton, Marriott) a hangulatos butikhotelekig terjednek. Tirana egy nyüzsgő, modern város, ahonnan a pálya kevesebb mint egy óra alatt elérhető.
- Durrës: A legközelebbi nagy tengerparti város. kb. 70 km-re (kb. 1 óra 10 perc autóval) Elbasantól. Ez a tökéletes opció, ha valaki az F1 izgalmait egy klasszikus albán tengerparti nyaralás élményével szeretné ötvözni.
- Vlora: Bár távolabb van (kb. 2 óra autóút), a déli „albán riviéra” kapuja, ahonnan az ország legszebb strandjai érhetők el. Ideális választás egy hosszabb, a verseny köré épített vlorai nyaraláshoz.
Felkészülés 2030-ra: épül az autópálya, beindítják a vasutat
A jövőbeli Albán Nagydíj sikere nagyban függ a pálya zökkenőmentes megközelíthetőségétől. Jelenleg is zajlanak a VIII. Pán-európai folyosó fejlesztési tervének részeként infrastrukturális nagyberuházások, amelyek célja, hogy 2030-ra a régió közlekedési hálózata felnőjön a látogatók igényeihez.
Autópálya, elkerülők épülnek
- Elbasan–Rrogozhinë (Durrës felé) autópálya: A legjelentősebb fejlesztés a pálya nyugati megközelíthetőségét biztosító új Elbasan–Rrogozhinë (Lekaj) autópálya. Ez a 40,7 km-es szakasz egy teljesen új nyomvonalon épül, A-kategóriás autópályaként, 130-140 km/h tervezési sebességgel. A munkálatok már megkezdődtek, és a tervek szerint 2026 decemberére fejeződnek be. Ez a fejlesztés drasztikusan lerövidíti majd az utat Durrës és a tengerpart felől.
- Elbasani elkerülő út: A városon áthaladó tranzitforgalom tehermentesítésére az Albán Közúti Hatóság (ARRSH) megkezdte az elbasani elkerülő út tervezési eljárását. Ez az út a Tirana–Elbasan autópálya végét köti majd össze a város keleti kijáratával, zökkenőmentes haladást biztosítva a nemzetközi forgalom számára.
- Tiranai elkerülő út: A főváros elkerülését és a különböző autópályák összekötését célozza a Tiranai elkerülő út megépítése. Ez a projekt közvetlenül összeköti a Durrësből érkező autópályát az Elbasan felé tartó A3-as autópályával, így a tengerpart vagy az északi országrész felől érkezőknek nem kell bemenniük a fővárosi forgalomba. A projekt befejezése 2027-re várható.
- Fejlesztések délen: Bár a Vlora–Elbasan útvonalon közvetlen, nagyszabású fejlesztés 2030-ig nem szerepel a tervekben, a nemrég átadott vlorai elkerülő út már most is jelentősen javítja a forgalmat a déli tengerparti régióban.
Életet lehelnek a vasútba
Albánia vasúti hálózata főként uniós forrásból szintén történelmi léptékű megújuláson megy keresztül, ami egyáltalán nem túlzás, hiszen jelenleg működő albániai vasút nem létezik.
- A Durrës–Rrogozhinë vasútvonal felújítása: A VIII. folyosó részeként - ez köti össze Olaszországot Albánián keresztül Észak-Macedóniával és Bulgáriával - modernizálják a Durrës és Rrogozhinë közötti 34 km-es vasúti szakaszt. A projekt magában foglalja a pálya teljes átépítését és villamosítását az uniós szabványoknak megfelelően. A beruházás várhatóan 2028 közepére készül el, ami gyorsabb összeköttetést teremt a tengerpart és a közép-albániai régió, így Elbasan között is. A felújítás után a menetidő a két város között a jelenlegi 60 percről 32 percre csökken. A beruházás teljes költsége 121 millió euró, amit EU-s forrásból és egy EBRD-hitelből fedeznek.
- A zászlóshajó projekt: Tirana–Durrës vasútvonal: Bár nem közvetlenül Elbasant érinti, a Tirana–Durrës vasútvonal teljes újjáépítése után a két város közötti menetidő mindössze 22 percre csökken. A pálya 2026-ra készül el, az elektromos vonatok pedig 2027 elején állhatnak forgalomba, összekötve a fővárost a repülőtérrel és a kikötővárossal.
A Forma-1-es futam megrendezésének terve messze túlmutat a sporton: a projekt a hozzá kapcsolódó közúti és vasúti fejlesztésekkel együtt egy olyan komplex gazdaságélénkítő és országimázs-építő csomag része, amely alapjaiban határozhatja meg Albánia szerepét a régió turisztikai térképén.


